Eugen Ionescu: Virágok

Eugen Ionescu: Virágok

A leszedett virágok poharakban sírnak.

Lepkékkel, napsütötte kertekkel álmodva

A leszedett virágok a poharakban meghalnak.

A szomorú kelyhek fényfoltokat

Hullatnak búsan.

A rét azt hiszi, azok csak szirmok.

Csak én tudom, hogy nehéz könnyek,

Lélekmorzsák.

Egy dongó híreket hoz nővéreiktől.

Nő a hervadó virágok nosztalgiája.

A leszedett virágok, a mezei virágok

Belehalnak a nosztalgiába, és lepkékkel álmodnak,

Kertekkel, napsütéssel.

-- Fordította: Bertóti Johanna

 

from Poetry - for better, for worse

The price of existence.
Our stagnant bodies bound
in a time of the living.
And nothing's what it's been.
I have drowned in this vague world.
We pretend, but the madness always on deep inside
our sleeping state, where our black thoughts thrive.

I can't be, the only one.
That sees this, that feels the fumes from the motors.

Delusions starts to eat the world as we know
it. Can we ever change ourselves, the strange?

And in myself I feel that I'm always outside the reality.
And inside my fragile me lies the truth concealed.
Hidden deep down in me.

Failure of resistance.
Welcome, the wave of rage.
So far in the distance, but so close in our blood and veins.
I'll fight this sentence.
Nothing's real inside this scope.
I'll fight my condition.
Nothing will ever break or harm, us strange.
Strange.

We're hiding the knifes, scared of what we'll meet.

And in myself I feel that I'm always outside the reality.
And inside my fragile me lies the truth concealed.
 Hidden deep down in me.

We'll face them all.
We'll face them all.
We'll take it all.
We'll take it all.

How can I be so afraid of living?
We're the ghosts of this world.

I'm tired of this mess.

I'm tired of thoughts eating myself from the inside out.

I've waited so long and the only thing I know.
No matter how hard I try, I'll never be free.
But nothing seems to ever unfold.
At least my sight calms somewhat.
I'm living this curse and I don't know what to feel inside me now.
The filth, the black has almost swallowed me.
In a time, where the compulsions have start to feast.
I've been drowned by the sickness that's controlling me.
In a time where no-one seems care one bit.
I can't be, the only one.
That sees this, that feels the fumes from the motors.
Delusions starts to eat the world as we know
it. Can we ever change ourselves, the strange?
Strange.
We're hiding the knifes, scared of what we'll meet.

- Orbit Culture: Saw

What if you slept
And what if
In your sleep
You dreamed
And what if
In your dream
You went to heaven
And there plucked a strange and beautiful flower
And what if
When you awoke
You had that flower in you hand
Ah, what then?” 

― What if you slept? by Samuel Taylor Coleridge

Azt hittem, rosszul hallok
De azóta is csak a nevemen szólít
Mintha igazán ismerne
Talán csak találgat, hátha jobb így
A rádióból pattogva suttog
Nem értem, mit akar, bárhogy figyelek
Azt hajtogatja, a hiba biztosan
Csak az én készülékemben lehet
Abban bízik, észrevettem
Most másra van szükség, hogyha
Néhány szó még érthetetlen
De lehet, hogy kevés a feszültség
Nem jár le újabb köröket
Az üzenet lehet, hogy így is odaért
Nem vár választ, nincs köszsönet
Az édesebbnek remélt bűntudatért
Azt mondja, semmit nem akar még
Amit én magam sem akarnék
Nyelveken szól, hagyja a szavakat
Hogy úgy fordíthassák le magukat
Ne fájjanak senkinek nagyon
Bár ha találnak még kiskapukat
Megígérik, hogy nem bántanak
Majd ha egyszer véget vetek
Minden hibának, ami biztosan
Csak az én készülékemben lehet
Talán mégsincs minden rendben
Ideges a hangja, azt hiszem, az a baj
Néhány szó érthetetlen
Idegen a frekvencia, nagy a zaj
Ugyanaz a dal kezdődik újra
Nem emlékszem, hogy mikor kértem
És hogy van-e kiút a körből
Az ismétlésnél majd megértem 

- Watch My Dying: Éter

A vágyunk lassan morzsálódik, ha szel belőle a messzeség.
A távolságok késeit, mondd,
kifenni időnk lesz-e még?
A szív terített asztalánál
ülünk s babrálunk tétován,
egy versből hímzett furcsa mintát
a végtelenség abroszán.

- Kormányos Sándor: Abrosz
source: Moly.hu, Kek